Zene

Gondolkodtam, hogy mi, ki is a "kedvencem" zene teren. Minden mufajban mindig megtalalom a szepseget, ha veszem a faradtsagot. Mindig van amire szeret az ember enekelni, vagy eppen tancolni, vagy elmelazni rajta. Van aminek a szovege a legjobb, van hogy a szoveget nem is kell ertsd ahhoz hogy tudd mirol szol a melodia. Mindenkeppen hat ram minden, csak masfelekepp.

Es arra jutottam, hogy ha mar csak Leonard Cohen zenejere gondolok, elall a lelegzetem. Ha hallgatom akkor minden esetben magaval rant. Sokszor emiatt nem is hallgatom, miota megszuletett Natan es Ariadne szinte soha nem hallgatom. Mert akkor nem tudok funkcionalni, a mostani praktikus rendeltetesemnek megfeleloen. Belerant az elvont vilagomba, beszippant olyannyira hogy se nem latok se nem hallok, sukette valok a korulottem torteno dolgokra, hangokra, akarmire. Nem mintha egetrengeto hangja lenne, nem tud a kulsosegekkel elcsabitani, nem csurog rola es a zenejerol a maz, es pont ezert halhatatlan. Mint egy jo konyv. Mert a szepseg igazsagat es az igazsag szepseget tukrozi. Akarmilyan zordon, es sotet a nezopontja, es akisugarzasa a daloknak.
Minden vonz, ami fajoan szep. Ami melankolikus, de nem torz. Ami terdre kenyszerit mikozben megnevettet. Perspektivat valttat velem, felemel, belattat, boldogit. Viszont nem vagyok kepes integralni a mindennapokba. Nem fozom bele Leonard Cohent a levesbe peldaul. Nem nyirok fuvet a jelenleteben, es nem ulok le a gyerekekkel kedelyesen rajzolgatni, kifestozni, mikozben a Cohen liturgia visszhangzik a hatterben. Autoban sem hallgatom.
Hat ez van. Mint pl a versekkel is altalaban. Ha van 10 ropke szabad percem, nem forditom arra hogy elolvassak egy par verset, vagy hogy gyorsan fessek rajzoljak valamit...szoval semmi igenyesebb dolgora. Pedig miert ne lehetne? Ha harmonikus a szemelyiseged, akkor nem kellene elkulonuljenek benned ennyire a kulonbozo hangulatvilagok. Mondom en.