Hianyzik Spooky, a fekete kandurunk. Hetfon volt egy hete, hogy eltemettuk itt nalunk az udvaron, az egyik kortefa melle. Jo melyre, mikozben szemerkelt az eso. Natan elfordult, mikor Gerben leeresztette a kis csomagot a sirba, aztan jott a panik. Gyertyakat gyujtottunk, ejjel egyig egtek. A masik cicank, aki azelott egy hettel tunt el, kedden kerult meg. Az egyik szomszed hivta az allatmentot, halott macskat talalt az udvaran egy bokor aljaban. Gerben odament megnezni. Es hat igen, Dikke Poes volt az. Volt macskank, nincs macskank. Tizennegy ev koruliek voltak, de vegulis mindkettot az a franya rák vitte el...Az utobbi honapokban nem voltak mar a régiek, maskepp viselkedtek, Spookynak sorjaban hulltak ki a fogai, dagadt meg a pofazacskoja, idonkent verzett. Minden ejjel Ariadnehoz bujva aludt. Gerbennel megbeszeltuk, hogy ha nagy fajdalmai lesznek akkor el fogjuk altatni. A gyerekeket felkeszitettuk ra, Natan minden alkalommal sirt, belénk rúgott egyszer szoszerint. Ariadne azt mondta, hogy ha Spooky meghal, tomessuk ki hogy mindig nala maradhasson. Heteken keresztul figyeltuk szegeny cicat, ah, most jobban van, nem is kell gondolni altatasra, masnap viszont nagyon rosszul volt, aztan megint jobban....Pfffffff. Aztan a vegen mar lattuk, hogy jobb lesz neki ez igy. Mintha beleegyezeset adta volna. Gerben vitte az allatorvoshoz, vegig olben fogta, vegigsirta az egeszet. Aztan hazahozta, megsimogattuk meg, sirtunk csendesen, Natanek mar azelott rajzoltak neki valami szepet. Elbucsuztunk tole, eltemettuk. Forro levest es frissen sult kalacsot ettunk utana, hogy vigasztalodjanak a gyerekek egy picikét.
Gerbennek azota volt meg a Spooky, miutan meghalt az apja. A masik cica valamilyen uton-modon hozzakerult olyan emberektol akik rosszult bantak vele. Szoval tenyleg mindenen vegigkisertek 19 eves kora ota. Mit sirat az ember ilyenkor? Nem csak a macskát, az állatot, az biztos.
4 megjegyzés:
Nagyon megérint, mikor valaki cicákról ír...kicsit megkönnyeztem a bejegyzésedet. Nem tudom, mit sirat ilyenkor az ember...és nem is értem, hogy lehet ennyire megszeretni egy kis állatot.
A mi Micink még nincs egy éves, de kiderült, hogy egy olyan vírust hordoz, ami valószínűsíti, hogy nem lesz hosszú élete. Időnként eszembe jut, és kicsit már előre hiányzik a fehérsége, a puhasága...
A ti Micitekre is gondoltam tegnap, mikozben irtam a bejegyzest..sok blogcicát nem ismerek, egyedul Micit:) A csaladhoz tartoznak ezek a cicak, gondoskodsz roluk, es ha ezt mindvegig szeretettel teszed, akkor azert nagy az ür ha mar nincsenek. Nalunk ez az elso alkalom a gyerekek szamara, hogy valakit el kellett engedjenek, akit ismertek, szerettek. Nátán most latta az apját eloszor sirni. Azert az ilyen esemenyek nagyon az élethez tartoznak, felemeloek a maguk "nem igazsagossagukban", ahogy Nátán ezt mondta. Ez volt a mantraja: "niet eerlijk".
Ó. De fáj is. Én nem gondoltam volna, hogy ennyire, míg nemrég drága Tóbinkat elvitte a rák. Két hónapja gyászoljuk, emlegetjük minden nap. Gyógyír egy kiskutya lesz, nemsokára.
RIP mindkét cicának! :(
Megjegyzés küldése