Néhány irományom:)

"Addig nehéz, amíg el nem határozod magad, akkor az akadályok leküzdhetetlennek látszanak, s valamennyi nehézség elháríthatatlannak. De ha elszakadsz határozatlan önmagadtól, ha legyözöd csüggetegsegedet, sohasem sejtett utak tárulnak eléd, s a világ immár nem korlátolt s nincs fenyegetésekkel teli."
"Az, hogy arccal fordulok a fenyegetés felé, csekélységnek és önámítasnak látszik, peddig ebben rejlik minden. Cselekszel, és nem vársz. Résztvevö vagy és nem áldozat. Talán ez a bátorság lényege? Hát ennyi sok-sok évnek kellett elmúlnia, amíg ezt a fontos titkot lelepleztem?" (Mesa Selimovic: A dervis és a halál)

Irdatlan mélységek
vonszolnak és néznek
Hatalmam nincs feletted már.
A választás saját kezemböl
Az egekig fölemel.
A mély égben látom pillantásom:
Rossz a választasom.
Menteném magamat
mindenáron
Hol találom az utoló kötelet
Mit a Nap fénye elrejt
elölem
Titkos játékba eröszakolva (engem)
az utolsó pillanatban. (2000)

"Nem értem mit mondanak a szavak
üzenetet várok, nem tudom honnan.
értelmetlen napjaimban
az eget kémlelem
Isten válaszát hiába keresem
Elrejtik elölem a fellegek.
Saját szemem csal meg naponta
én pedig nem adok esélyt
Az egyetlen hangnak, mi szememen
keresztül a szívembe hatolna." (2000)

"Angyalfény,
sötét egek hangja
dobbantja a szíveket
megvilágít és nevet
szemed tükrében
ott van a szeretet
de annyi minden
értelem nélküli kérdés
megtöri a csendet
és tovább viszi a képzetet.
Istenem aki ott létezel
imák nélkül is kérdezel
tudatnom kell
életem, a fényt, a ragyogást
a susogást, a kényt. (2000)

"Palack bor az asztalon.
Kezedet megfogom.
Letakarom.
Maradjon örök emlék
a mozdulat
mi összeköt a végtelennel
az átváltozással
a meg nem történttel,
életünkkel." (2001)

"A fajdalom beférközik lassan a szemembe. Csöpög a szivem. Nem találom, nem tudom, talán nem is lesz élet-szép lesz- mondom es távozom. Keresetlen kutatom talán meg is találom, de ha nem, illa berek, nádak, erek,- nádra kelek és elfutok a végtelenbe, huss! Psszt! Nehogy megtudja a néni, ki fagylaltját maga méri és becseréli egy zseblámpára. Világítson a fejembe kérem- az igy nem mehet - tovább- sötétben élek, vágyaim beszélnek de csak remélnek. Pici, pici, édes pilla-natra várok én, a gyöngyök hulljanak szét - én majd felkutatom a Földet - értük- igen, még az ágy alatt, a párna alá is bebújok és olyan pici leszek mint egy madár- hogy énekelni tudjak és tanuljak - megértem, hogy szétszélednek az emberek és egyedül maradunk mindig - mint álmunkban - szép színes- pitypang nyílik az éjben de nekem az a nappal el is tünik és megint sok van belöled és részekre hullassz és aztán pedig csak keresed magad mint az elgurult gyöngyszemeket, míg magadról is el nem hiszed, hogy nem vagy más mint egy guruló gyöngyszem - akit épp keres valaki." (2001. februar 14)

"A kavicsos parton talpam nyoma elvész, mi megmarad az nem más mint a hüs szellö hátam mögött melybe belerepülnek a lepkék és viszik tovább-más es más partokra.
Más és más partokon tenyerem felmutatom, bátran nyújtom elöre karom - talán megvéd a támadásoktól, melyek váratlanul csapódnak elém és mögém és mellém- kérlek védjetek meg ti, - más és más partokon.
Más és más partokon már várnak rám talán - nem nyújtom ki karom hisz ök megtalálnak- nem nyitom ki szemem - mert belémlátnak. Hallanom nem kell - hisz belül pendülnek a húrok és börömön kisimulnak a ráncok, a még meg nem levök. A hang megszólít és én csendben, lehajtott fejjel válaszolom, hogy igen, én akartam így, én választottam ezt a partot itt akarok élni, mert jó nekem. Szeretlek benneteket fák, szeretlek kismadár - énekelj még kérlek, hogy ne gondoljak más partokra soha többé már - mert megtaláltam. A boldogságot." (2001 majus 22)

"El kell múlnia a percnek, a teljesnek vagy a vétkesnek, mindegy, de el kell tünnie. Mert nem érzem és nem értem már a mozdulat tisztaságát és pontosságát, szánalmas mosolyod keresztülfut agyamon, s a tükörben nézegeti magát. Mint kigyulladt vásznon a legszebb festmény olyan lett arcod arcomon.
A csend már nem az üres poharakat tölti ki, túllépett már a falakon. Bensömböl kiégett a smaragd szentély- áldoznom már nincs hol neked. Nézem ahogy lépteid alatt felordítanak a porszemek s a fájdalom belémhasít - szétgurulnak a keservesen összegyüjtött gyöngyszemek.
Pillantásod hamuban szítja a parazsat és nem látja, hogy a puszta térben az idö rég elveszett.
Az ízületek finoman illeszkedve egymáshoz leütik a maradék szépséget a polcról és én ott maradok, kezemet ölembe ejtem - megörzöm tenyeremben az illatot és kövé dermedek." (2001)

Miért nem írok mostanában?
Kérdések zavarában
-ülök-
Fejemen kalap
-mondjátok meg -
miért szivárog ki az agyamon
keresztül minden
-és mi az
-ami-
marad
? (2002 dec.9.)

"Nem gondolkodom-
Tehát
Nem vagyok?"

"Szavak? vagy mozdulatok, a test közelsége, az a meleg vágyakozás az után ami a tiéd és soha nem lesz a tiéd.
Az elmondhatatlan, vagy a lecsapódott szavak, melyek egy -egy nap szélére ülnek ki, hogy bemutatkozzanak a világnak. De létezik-e a világ, ami anyagot szolgáltat a gondolkodásnak? Nekem elég a négy fal, ami körülvesz, hogy megtisztítsam a lelkem.
Ami bennem van, az az én világom. Ott úgy rendezkedem be ahogy nekem tetszik. Azt állítok a legfelsö polcra amit én akarok. Nem nyúlhat be senki az ablakon, hogy kiemeljen egy szál virágot a vázámból. Annak adok, akinek én akarok. És azt hívok meg egy csésze teára aki kedves nekem.
Váróterem lenne ez a világ? Azt hiszem- igen. Beengedek valakit, körülnézhet itt nálam -és ha megijed a sarokban ücsörgö macskátol - elmehet.
Hát persze.
Ebben a világban rend van. És örök és halhatatlan. Csak az enyém. Egyszemélyes otthon, ahol csak egy lélek vet magának ágyat.
'És hogy marad a szerelemmel? Van egy kedves szomszédom, gyakran járunk át egymáshoz - gyakran tanácsokkal is ellátjuk egymást, hogy most éppen milyen színü függöny illene az ablakra, vagy hogy milyen új szavakat taníthatunk meg a macskáknak, hogy az ne ijesszen meg másokat, akik éppen csak bepillantanak ablakunkon.
A szomszédom világa nélkül nem tudok élni -de a világában sem érzem otthon magam. Igy a legjobb szomszédok maradunk az örökkévalóságban, egünkön minden reggel két Nap kel fel - az én szeretetem az ö ablakán süt be - az ö ragyogása pedig betölti világomat.
Mindig fényben telnek napjaink. (2002 december 12)

"Azt hiszem mégsem hasonlíthatom a kedvesemet egy szomszédhoz. Az igaz, hogy belsö világunk különbözik a másikétól, így két helyiségröl beszélhetünk, amelyek a bennük lakó lelket szinte tökéletes másként tükrözik vissza. Viszont a két lélek szerelemben összefonódva szinte tudattalanul egy fedél alá viszi ezt a két oly különbözö világot.
Nem lehetünk csupán szomszédok, akik átjárnak egymáshoz, együtt teáznak vagy tanácsokkal látják el egymást a függönyt es a macskakat illetoen.
A szerelemben a lelkunk melyen, egy rejtett zugban kuporgo macskak szinten egymasra talalnak es egymast idomitjak. Egy szomszed, vagy akar egy barat- nem erzi szukseget, sot, elutasithatja kaer, hogy a tulajdonaban levo es vele titkos kapcsolatban allo hazicica masok titkaiba beavatott macskakkal szobaalljon.
Hogy lehetseges ez megis a szerelemben?
Egyszeruen: mar nincs szuksegunk a titkainkra. Feloldjuk oket es atadjuk oket es a kedves befogadja ezeket, es a sajatjaival szolgal.
Ezek a cicak mar soha nem fognak a szomszed macskaival megismerkedni. "(2002 december 21)