2008. október 31., péntek







Nem irtam mar egy par napja, mert nagyon nem is jott hogy irjak, nem is volt mit irjak. Ugy elcsendesedtem ezen a heten, ugy magamban. Minden ment a maga rendjen, Natannak elkezdodott az iskola az egy het szunet utan, hetfon Arival voltam a jatszohazban, en voltam az ovono segitoje. Voltunk fizioterapian, bicikliztunk minden nap. Atjott Henriette (a kedves szomszed) hogy tanitsam meg nemezelni. Egesz heten ugy tengtem-lengtem, itthon, es kint is, takaritgattam, jatszogattam a gyerekekkel, gyonyoru leveleket gyujtogettunk a kinti setak, jatszasok alatt. Csend volt, van bennem. Gerben minden este vacsora (6 orai meleg etel)utan visszament dolgozni meg ugy 10-11-ig. Aztan meg egyutt sem aludtunk egy par napja, mivel Natan mindig atjott hozzank, es Gerben nem tudott aludni ugy, hogy kozben Natan vagy a hatan alszik, vagy a fejevel a labanal, aztan a labujjaival az orraban, meg ilyesmik, ugyhogy o atment a vendegszobaba aludni. En kemenyen keresem a hasznalt agyakat a neten Natannak, hogy jobban tudjon aludni. A mostani agyat (regi ikeas, kicsi, vekony matrac stb) utalja, minden este azzal fekszik le hogy mennyire csunya az agya. Trauma. Mondjuk megertem, en sem aludnek szivesen abban az agyban. A mienk jo puha :) O pedig mindig kitalal valamit hogy atjohessen hozzank (az ejjel pl fajt a fule, a-ha, azelott a hasa a-ha). A lenyeg hogy szeretnenk venni neki egy szep szolid faagyat, felmagasat, vagy rendeset, es ami a legfontosabb, egy nagyon jo matracot.
Az egyetlen varatlan dolog az volt a heten, hogy Natan egy osztalytarsa jott hozzank jatszani. Egy kislany, Minke, akivel Natan soha nem szokott jatszani a suliban, a lany sem kezdemenyezett soha, viszont egyik delben mikor mentem Natanert odaallt elenk, hogy szeretne hozzank jonni jatszani. Most. Mondtam, hogy most nem lehet, mert biciklivel vagyok, ket gyereknel tobbet nem tudok elvinni. Beleegyezett hogy akkor az anyukaja hozza el ebed utan. Es jott. Jo volt, erdekes volt, sokat jatszottak egyutt, de kulon is, volt nagy ricsaj, aztan nagy csend puzzle-ezes kozben. Mikor az anyukaja ertejott es mar majdnem az autoban ultek, rajottunk hogy en es az anyuka meg be sem mutatkoztunk egymasnak. Durva, nem? Na errol beszelek, hogy ebben a faluban az emberek nagyon tavolsagtartoak. Leadod a gyerekedet egy tok ismeretlen csaladnal jatszani, meg be sem mesz hozzajuk, vagy meg be sem hivnak. Ez az anyuka epp belepett nalunk a nappaliba szetnezni. Nagyon nehezen tudok ehhez hozzaszokni. Nem is fogok, nem is akarok. En mindenkivel kezdemenyezek beszelgetest az iskolaudvaron (legalabbis az osztalytarsak anyukaival) a vegen pedig csak csalodok. Mindenki olyan zart, en pedig nyilt es oszinte vagyok, igy eleg tudathasadasos allapotokat elek meg az iskolaudvaron. A waldorf suliban maskepp volt ez. Igaz a varos is delebbre fekszik, igy az emberek is masok :) na de nem panaszkodok tovabb. En magam kell legyek minden orom forrasa, nemde?
Mar nagyon varom a holnapot, megyunk Leeuwardenbe, a waldorf suliba az oszi bazarba (a multkorit az ovi rendezte, ezt pedig az oskola), minden evben olyan jo dolgokat talalnak ki a gyerekeknek, venni is lehet ezt azt, finomakat lehet enni is, de foleg az aktivitasok nagyon jok. Aztan pedig belepunk Philippe-hez es Alexandrahoz, egy kavera es egy szelet tortara (Philippnek most volt a szulinapja es nagyon jo szakacs es cukrasz is egyben;)).

1 megjegyzés:

BKata írta...

Fú, de szépek ezek a falevél-koronák! És a viselőik is:-)